Idén eddig már több mint ötvenezer határsértőt fogtak el
Meghaladta az ötvenezret az idén elfogott határsértők száma, az őket segítő embercsempészek közül pedig több mint négyszázan kerültek rendőrkézre - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Bakondi György elmondta, hogy az illegális migránsok immár kizárólag embercsempészek segítségével próbálkozhatnak határsértéssel, sőt azok, akik ezt megpróbálják kikerülni, különböző retorziókra számíthatnak a szervezett bűnözés keretein belül működő embercsempészek részéről. Teljesen nyilvánvaló, hogy ma már ezt...
Csütörtökön végre ismét a napsütésé lehet a főszerep
Csütörtökön országszerte napos, gomolyfelhős idő valószínű, de időnként jobban összeállhatnak a gomolyok. A keleti, délkeleti határra esetleg besodródhat kevés zápor, zivatar. Az északias szelet több helyen élénk lökések kísérik, de zivatar környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön döntően 25 és 27 fok között valószínű.
KSH: márciusban tovább emelkedtek a magyarországi bérek
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első negyedévben a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,8, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tavaly...
Vége a májusi nyárnak,...
Szerdán az északkeleti harmadban és délen közepesen vagy erősen felhős idő valószínű záporokkal, zivatarokkal, illetve esővel....
Magyarország felkészült egy...
Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést meghozott a koronavírus-járvány óta annak érdekében, hogy felkészüljön...
Elítélték a tanárnőjét...
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla...
Kedden akár már strandolni...
Kedden napközben is a maihoz hasonló égképre kell számítani, majd késő délutántól északnyugat felől megnövekszik a...
Autós üldözés után fogtak...
Autós üldözés után sikerült elfognia a rendőröknek azt a gépkocsival menekülő 15 éves fiút, aki fának ütközve állt meg, de...
Ismét az Országgyűlés előtt...
Interpellációk és azonnali kérdések mellett a köztársasági elnök által visszaküldött panasztörvény is szerepel a napirenden...
Ez már gyakorlatilag nyár: akár 29 Celsius-fok és sok-sok napsütés vár ránk
Folytatódik a kora nyárias idő a jövő héten is, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés. Hétfőn sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, helyenként - nagyobb eséllyel délen és nyugaton - kialakulhat zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkülhet, zivatarok idején megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-28 fok körül valószínű. Kedden is sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, de a nap második felében...
Nem titkoljuk a hatos lottó friss nyerőszámait
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 4 (négy) 8 (nyolc) 21 (huszonegy) 22 (huszonkettő) 29 (huszonkilenc) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 42 darab, nyereményük egyenként 309.490 forint;4 találatos szelvény 1795 darab, nyereményük egyenként 7240 forint;3 találatos szelvény 31.694 darab, nyereményük egyenként 2270 forint.
Összeáll a Hungária, 2024-ben a Puskás Arénában koncerteznek
Egy nagykoncert erejéig újra összeáll a Hungária. Az esemény 2024. június 1-jén lesz a Puskás Arénában. A csapat legsikeresebb korszakában, a nyolcvanas évek első felében működött felállásából Fenyő Miklós, Novai Gábor, Dolly és Szikora Róbert is színpadra lép jövő nyár elején a Puskás Arénában, és velük olyan slágerek csendülnek ismét fel, mint a Hotel Menthol, a Duci Juci, a Csókkirály vagy a Limbó hintó - közölte a szervező Broadway Event vasárnap az MTI-vel. A Fenyő Miklós által eredetileg 1968-ben életre hívott Hungária beatzenekarként is a legnépszerűbb magyar előadók közé...
A sok csapadéknak...
Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi...
Figyelem! Hétfőig lehet...
Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket -...
Nagyon sokar érhet ez az öt...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok: 1...
Csodás, napsütéses, meleg...
Vasárnap is sok napsütésre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Éjszaka kiderül az ég....
Deutsch: várjuk a...
Haladéktalan, mellébeszélés nélküli, egyértelmű és világos választ vár Brüsszeltől Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb...
Horgászbottal,...
Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti...
Szinte hihetetlen, hány fok lesz szombaton napközben!
Éjszaka az ország nagy részén kiderül az ég, de kisebb körzetekben felhős maradhat az ég. Szombaton általában sok napsütésben lesz részünk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Néhol záporeső, ma a keleti határszélen zivatar nem zárható ki. Az északkeleti, keleti szelet ma kisebb, holnap már nagyobb területen kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntőrészt 24 és 28 fok között várható.
Kövér László: a nemzet a kárpátaljai magyarság mögött áll
Az ukrán politikának tudnia kell, hogy a teljes magyar nemzet a kárpátaljai magyarság mögött áll, a magyar állam semmilyen nyomás hatására nem fog lemondani az ottani magyarság érdekeinek védelméről, mert nincs külön határon túli és határon belüli magyar ügy - mondta Kövér László pénteken Budapesten. Az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) tartott megnyitójában kiemelte: csak egységes magyar nemzet és egységes magyar ügy van. Kövér László aláhúzta: a kárpátaljai magyarság ügye számunkra nem pusztán kisebbségi, hanem a szó...
Óriásbírságot fizetnek az árstoppal trükköző üzletek
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Kiemelte, az árstop folyamatos ellenőrzése mellett szükség van a téma kiemelt ellenőrzésére is, amelynek keretében kiemelt számú boltot vizsgálnak. Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők. Az elsőnél 468 vizsgálatot...
A rovat további témái
- Hihetetlen: pénteken talán már nem fog esni az eső
- A választási törvény átalakítására készül a kormány
- Az eső után csütörtökön a szél okozhat gondokat
- Árhullám vonul le több magyarországi folyón is a napokban
- Bővítette a rendőrség a sebességmérő-arzenálját
- Olyan idő lesz szerdán, hogy nagyjából semmilyen
« Előző
3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 | 3834 | 3861 | 3888 Következő »

