Napsütéssel indul a szerda, aztán érkeznek a felhők

Napsütéssel indul a szerda, aztán érkeznek a felhők Éjszaka főként a nyugati és északkeleti tájak fölé érkeznek vastagabb felhők, de kisebb körzetekben máshol is felhős, helyenként ködös lesz az idő.  Szerdán a látási viszonyok javulnak, és az ország nagyobb részén többórás napsütés várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében maradnak erősen felhős tájak. Délutántól aztán nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. Szemerkélő eső legfeljebb a nyugati határszélen fordulhat elő. A gyenge vagy mérsékelt délkeleti szél éjszaka északira, északkeletire fordul,...

Orbán Viktor: pánik van Nyugaton a migráció miatt

Orbán Viktor: pánik van Nyugaton a migráció miatt A nyugati vezetők pánikban vannak az illegális migráció miatt - jelentette ki Orbán Viktor kedden a szlovákiai Révkomáromban, az Európai Unió külső határainak védelméről - a magyar, a szlovák és a szerb kormányfő részvételével - rendezett találkozót követő sajtótájékoztatón.   A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, a pánikból csak rossz döntések születnek, ilyen például Schengen felfüggesztése és a határellenőrzések visszaállítása is, így az illegális migráció valójában az Európai Unió legnagyobb vívmányát, a határokon keresztül történő szabad mozgást rombolja...

Merényletre készültek az ünnepen, lecsukhatják a főkolompost

Merényletre készültek az ünnepen, lecsukhatják a főkolompost Kezdeményezte a letartóztatását az ügyészég annak a férfinak, aki társaival a sajtóhírek szerint október 23-ára tervezett fegyveres merényletet. A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői tájékoztatásából annyi kiderült, hogy a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról. A Fővárosi Főügyészség a letartóztatását indítványozza annak a férfinak, akit külföldi társhatóság jelzése alapján a Terrorelhárítási...

KSH: nagyot nőttek egy év...

2024 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 628 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 433 100 forint volt. A bruttó...

Változik a buszok és a...

Változik a buszok és a vonatok menetrendje az ünnepen A nemzeti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend: október 23-án, szerdán az ünnepnapi menetrend lesz érvényes a vasúton,...

A veszélyhelyzet...

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is tárgyal a parlament Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek...

Akár húsz foknál is...

Akár húsz foknál is melegebb lehet kedden napközben Éjszaka is jellemzően csak kevés fátyolfelhő lehet felettünk, de az éjszaka második felére a Nyugat-Dunántúlon nagyobb...

Csaknem száz határsértőt...

Csaknem száz határsértőt tartóztattak fel hétvégén A rendőrök 93 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az...

Az idei ősz talán eddigi...

Az idei ősz talán eddigi legszebb napjai várnak ránk a következő héten A jövő héten is folytatódik a nyugodt, száraz őszi időjárás: a reggeli pára, köd feloszlása után általában többórás napsütés...

Nézze meg, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei!

Nézze meg, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei! A NAV baranyai munkatársai október 21. és 27. között hétfőn Pécsett az iskolabüféket, kedden szintén Pécsett a pékségeket, csütörtökön pedig Komlón, a szilvási városrész üzleteit ellenőrzik.    Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását...

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:   Nyerőszámok:1 (egy)7 (hét)8 (nyolc)16 (tizenhat)27 (huszonhét)33 (harminchárom)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 463.575 forint;4 találatos szelvény 2273 darab, nyereményük egyenként 8360 forint;3 találatos szelvény 39.295 darab, nyereményük egyenként 2830 forint. 

Éjféltől fennakadások lesznek a MÁV online szolgáltatásainál

Éjféltől fennakadások lesznek a MÁV online szolgáltatásainál Az online fizetés internetes kártyaelfogadási szolgáltatásában átmeneti kiesések várhatóak hétfőn éjféltől, közölte a MÁV.  A jegyértékesítési rendszer karbantartása miatt a SimplePay online fizetés internetes kártyaelfogadási szolgáltatásában átmeneti kiesések várhatóak október 21-én 00:00-tól 3:15-ig. A karbantartás a MÁV app-ot és az Internetes jegyvásárlást érinti.Az utasok ez idő alatt a jegykiadó automatáknál, a jegypénztáraknál, valamint a vonatok fedélzetén vásárolhatják meg menetjegyeiket.

Már kereken egymillió...

Már kereken egymillió horgász van Magyarországon Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) vasárnap a csakapeca.hu...

Talán ma? Nézze meg,...

Talán ma? Nézze meg, elkeltek-e a milliárdok!  A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötöslottó- és jokerszámsorsoláson a következő...

Hideg éj után hétágra süt...

Hideg éj után hétágra süt majd a nap vasárnap Éjjel mindenütt csökken a fátyolfelhőzet is, eközben foltokban köd képződik, ezek feloszlása után vasárnap országszerte...

2010 óta 17 ezer új óvodai...

2010 óta 17 ezer új óvodai férőhely létesült 2010 óta 17 ezer új óvodai férőhelyet hoztunk létre, az elmúlt tanévben már meghaladta a 387 ezret az óvodai férőhelyek száma...

Napsütéses, gyönyörű őszi...

Napsütéses, gyönyörű őszi nap vár ránk szombaton Napközben a fátyolfelhőzet is elkezd vékonyodni, csökkenni, így szombaton hazánk túlnyomó részén sok napsütés várható....

Ha makettet venne olcsón a...

Ha makettet venne olcsón a NAV-tól, itt a röpke alkalom! Makettezőknek, gyűjtőknek szól a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) következő árverése, a 15 millió forint összértékű bontatlan,...

Nem létező dolgozóknak utalt százmilliókat egy kórház munkaügyese

Nem létező dolgozóknak utalt százmilliókat egy kórház munkaügyese Félmilliárd forintot meghaladó csalássorozat ügyében zárta le a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, az ügyben mintegy félszáz gyanúsítottat hallgattak ki - közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.  Azt írták, az ügy két egészségügyi intézményt érint. A rendőrök egy budapesti kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja...

Orbán Viktor: amit mi csinálunk itthon, az nagyjából az, amit az európai nép is szeretne látni otthon

Orbán Viktor: amit mi csinálunk itthon, az nagyjából az, amit az európai nép is szeretne látni otthon Orbán Viktor miniszterelnök adott interjút péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.   Két csoport van az ukrajnai háború ügyében az unióban: a többiek és mi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország műsorának péntek reggeli adásában az uniós csúcstalálkozót követően.Magyarország a kezdetek kezdetén bejelentette, hogy nem akarunk részt venni a háborús erőfeszítésekben. Ma az Európai Unió összes többi országa benne van a háborúban. Van, aki ezt erősebb nyelvezettel mondja, van aki finomabbal, de...

Nézze meg, milyen idő várható a hétvégén!

Nézze meg, milyen idő várható a hétvégén! Nyugodt, őszi idő várható a hétvégén, a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után sok napsütéssel és 13-18 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A szélvédett, hidegre hajlamos helyeken azonban hajnalban gyenge fagy lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.   Pénteken a Dunántúlon - ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon - többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat, de a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés várható. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. Délutánra...

Mások most ezeket a cikkeket olvassák