Több mint három évtized után fogták el egy plébános gyilkosát

Több mint három évtized után fogták el egy plébános gyilkosát Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.    A közlemény szerint a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus 26-án reggel a falu idős plébánosát holtan találták.Az akkori nyomozásban kiderült: egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, ahol az ott alvó lelkész mellett egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött. A férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, míg a nő a támadásban...

Nyolc hónapja növekszik a kiskereskedelmi forgalom

Nyolc hónapja növekszik a kiskereskedelmi forgalom A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában is tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom január óta tartó bővülési tendenciája - állapította meg a legfrissebb jelentés alapján hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).  A nyár utolsó hónapjában a kiigazított adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. A forgalom értéke 70 milliárd forinttal 1668 milliárd forintra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal...

Kövér László: pánikra semmi ok, sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban

Kövér László: pánikra semmi ok, sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt pódiumról, a hátsó lépcsőn felkapaszkodva, Magyar Péter letaszította a baloldal vezérét, összegyűjtve azt a harminc százaléknyi szavazót, akinek annyi üzenet elegendő, hogy ne Orbán Viktor vezesse az országot.    Kövér László a Magyar Nemzetnek interjújában elmondta, egyáltalán nem ért egyet azzal a helyzetértékeléssel, hogy a Fidesz válságban lenne."Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül...

Csaknem száz határsértőt...

Csaknem száz határsértőt tartóztattak fel hétvégén Kilencvennégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos...

Lesz minden a héten: köd,...

Lesz minden a héten: köd, eső, napsütés, hűvös hajnalok, enyhe nappalok A hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá...

Lottó, lottó, a heti...

Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Még ma is megszámlálhatjuk...

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az...

Országszerte tartanak...

Országszerte tartanak megemlékezéseket a nemzeti gyásznapon  Országszerte és a határon túli településeken is megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk kivégzésének 170....

Szili Katalin: egy nemzet...

Szili Katalin: egy nemzet sikere közösségei együttműködésétől függ Egy nemzet sikere attól függ, hogy közösségei mennyire tudnak együttműködni - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó...

Óriási a tét, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Óriási a tét, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok:20 (húsz)44 (negyvennégy)72 (hetvenkettő)73 (hetvenhárom)82 (nyolcvankettő)Joker: 172724 

Több órás napsütésben is lehet részünk vasárnap

Több órás napsütésben is lehet részünk vasárnap Éjszaka a kevésbé felhős tájakon köd, illetve felhőzet képződik. Vasárnap már nagyobb területen, a Dunántúlon és akár a Dél-Alföldön is jelentősebben csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap.   Ezzel szemben északkeleten még mindig a borult ég lesz a jellemző. Ekkor főleg a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, zápor. Az északnyugati szél legfeljebb az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul, az eleinte kevésbé felhős tájakon lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13 és 18 fok között...

Újabb intézkedések segítik a családokat októbertől

Újabb intézkedések segítik a családokat októbertől Újabb intézkedések lépnek életbe a gyermekes családok támogatására: október 1-jétől könnyebben vehetik igénybe a csok pluszt, a falusi csok-ot és a Babaváró támogatást a speciálisan adózók és az őstermelők - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.  A közlemény szerint október 1-jétől több tízezer speciálisan adózó önfoglalkoztató számára válik egyszerűbbé a csok plusz, a falusi csok és a Babaváró támogatás igénybevétele.Az egyszerűsítés jellemzően a KATA-t, átalányadót választó egyéni vállalkozókat, valamint mezőgazdasági őstermelőket...

Továbbra is érvényben van a...

Továbbra is érvényben van a teljes erdőlátogatási tilalom Szeptember 18-tól határozatlan időtartamra a közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében erdőlátogatási...

Hűvös, borongós éj után egy...

Hűvös, borongós éj után egy kis napsütés is lehet szombaton Nagyrészt borult idő várható, éjszaka inkább csak a nyugati, délnyugati tájakon, majd holnap a nap második felében az ország...

Húsz forinttal csökkent a...

Húsz forinttal csökkent a benzin átlagára egy hónap alatt A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal...

Orbán Viktor: jövőre meg...

Orbán Viktor: jövőre meg kell duplázni a gyermekek után járó adókedvezményt! A gazdasági hidegháború a legrosszabb, ami történhet Európával és a magyarokkal - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a...

Fázunk, és jól el is ázunk...

Fázunk, és jól el is ázunk pénteken Borult idő várható országszerte esővel, sokfelé kiadós mennyiséggel.  A csapadékzóna pénteken napközben északkelet felé...

Nigériai csalókra csapott...

Nigériai csalókra csapott le a rendőrség Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő,...

Csütörtökön is alaposan elázhatunk, egész nap eshet

Csütörtökön is alaposan elázhatunk, egész nap eshet Éjjel a csapadéktevékenység lassanként egyre inkább az ország délkeleti felére helyeződik át, eközben némileg gyengül is a csapadékzóna.  Csütörtökön az eső fokozatosan visszaterjed az északnyugati tájakra is, jelentősebb mennyiség a déli óráktól kezdve hullhat sokfelé. Ma a délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás, és holnap a Dunántúlon lehetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 12...

Szili Katalin: kislábnyomos életmód vezethet a fenntartható jövőhöz

Szili Katalin: kislábnyomos életmód vezethet a fenntartható jövőhöz Az úgynevezett kislábnyomos életmód fontosságára hívta fel a figyelmet a fenntartható jövőért a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke Nagyatádon szerdán.  Szili Katalin a Nyugdíjasok Egyesületének vezetősége előtt az idős vidéki lakosságnak a fenntartható gazdaságról és környezetről szóló tájékoztatását célzó Changers projekt részeként tartott előadásában jelezte, hogy a kislábnyomos életmódba olyan megoldások tartoznak, amelyek a zéróenergiás aktív otthonok, a növényi alapú étkezés, a mindennapi klímabarát energiatudatos zöld életmód, az autó- és...

Borongós, esős, hűvös napnak ígérkezik a szerda

Borongós, esős, hűvös napnak ígérkezik a szerda Szerdán északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főleg az ország északnyugati felében számíthatunk több csapadékra, miközben a Tiszántúlon és helyenként délen maradhatnak szárazabb területek is.  A legtöbb csapadék a Dunántúl északi és középső tájain valószínű. A Dél-Dunántúlon holnap délután az ég is megdörrenhet. A déli, délkeleti szelet időnként élénk, a Dunántúlon holnap erős széllökések kísérhetik. Késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között valószínű, ennél néhány fokkal alacsonyabb...

Mások most ezeket a cikkeket olvassák