Kétszer annyi magyar horgászik, mint hét esztendeje
A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma; az ország legnagyobb civil szervezetének több mint 800 ezer tagja van - mondta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán megjelent videóban. Nyitrai Zsolt a videóban azt mondta: a horgászok érdekét szolgálja, hogy a kormány megszüntette a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken, visszaszorította az orvhalászatot, a MOHOSZ lett a legtöbb vízfelület kezelője, az új horgászokmánnyal egyszerűbb lett az...
Rendőri felvezetéssel szállítottak kórházba egy kismamát
Készenléti rendőrök segítettek időben bejutni a kórházba annak a nőnek, akinél megindult a szülés. A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság Bevetési Főosztályának munkatársaitól kért segítséget kedden reggel Budapesten egy férfi, mert várandós feleségénél megindult a szülés és nem értek volna be időben a kórházba.A járőrök megkülönböztető jelzést használva rendőrségi szolgálati gépjárművel biztonságosan felvezették a házaspár autóját a kórházig, majd felkísérték az ellátást végző egészségügyi személyzethez. Az édesanya egészséges kislánynak adott életet.
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy hálapénzt elfogadó orvost
Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék nem jogerősen azt az orvost, aki hálapénzt fogadott el több betegtől egy debreceni egyészségügyi intézményben - tudatta az MTI-vel a törvényszék szerdán. A sajtóközlemény szerint a vádlott szakorvos 2021. október 1. és 2022. január 28. között négy alkalommal vett át különböző összegű készpénzt és ajándéktárgyat három betegtől és egy páciens hozzátartozójától. A szakorvos olyan egészségügyi ellátásért fogadott el jogtalan előnyt, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott - mutatott rá a közlemény. Az...
Megkezdődött hajnalban a...
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be ugyanis a nap-éj egyenlőség -...
Nagyon hideg éj után...
Szerdán a sok napsütés mellett a keleti harmadban gomolyfelhő-képződésre, máshol fátyolfelhőzet-növekedésre számíthatunk....
Komoly fagyveszélyre...
Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet - írta a...
Javában készül az ország...
Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása és a jövő évi költségvetés tervezése a Pénzügyminisztériumban (PM), a tárca 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal,...Autósok ezrei buktak le,...
Több mint tízezer olyan autóvezető volt, aki nem kapcsolta be a biztonsági övét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság...
Talán Baranya megússza az...
Éjszaka az ország legnagyobb részén kiderül az ég, de este előbb az Északi-középhegységben és környékén, reggel pedig a...
Ma még kérhetjük a NAV-tól a bevallási tervezet postázását
Március 18-áig lehet kérni az szja-tevezet postázását többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében. A közleményben kiemelték, hogy a NAV az idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti az szja-bevallási tervezetet azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik, legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére...
Még soha nem fogtak ki ekkora pontyot a Balatonból
Szombaton hajnalban Török Mihály horgász besétálós, dobós módszert alkalmazva sikeresen megakasztotta, majd partra terelte az új hivatalos balatoni rekordpontyot Fonyódon, a szabadstrandon, közölte a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. A fantasztikus tőpontyot 34,8 kg-os tömeggel mérlegelték a helyszínen. A horgász elmondása alapján a hal lassú húzós kapással jelentkezett a dobós módszerrel bejuttatott végszereléken felkínált 1 db 24 mm-es banános-krilles bojlira. A fárasztás megközelítőleg 15 percig tartott. A csodálatos pontyot a mérlegelést és fotózást követően...
Két határsértő ellen intézkedtek hétvégén
Két határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken két, jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Az elmúlt héten az ország területén 11 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - március 4-től 10-ig - a feltartóztatottak száma 23 volt. Emellett az elmúlt héten az ország belsejében elfogtak 13 határsértőt is,...
Jelentős lehűléssel,...
Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
A baranyai hősöket is...
A drávaszögi Csúzán tartotta központi megemlékezését a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége. Őri László, a Baranya...
Több mint ötven párt tűnt...
Kevesebb mint kétszáz párt indulhat a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választáson az Országos Bírósági Hivatal közlése...
Ez ám a szerencse! Van...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
A hajnali köd után vasárnap...
Ilyen idő vár ránk. Éjjel a csapadék súlypontja dél és kelet felé helyeződik, északkeleten és a keleti határszélen vasárnap...
Az ünnepség ideje alatt történt nemi erőszak egy iskolában
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki erőszakoskodott egy lánnyal az encsi iskolai ünnepség idején; a fiút szexuális erőszakkal és a személyi szabadság megsértésével gyanúsítják - közölte a Miskolci Törvényszék szombaton az MTI-vel. Azt írták, hogy a fiatalkorú gyanúsított az Encsi Általános Iskolában március 13-án, a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott. A fiú megszorította a sértett nyakát, kezeit lefogta, majd a nadrágját lehúzva...
Gyülekeznek a felhők, borult lesz az ég szombaton
Éjszakától döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, éjfél után hazánk nyugati, északnyugati felén, majd holnap napközben már keletebbre is előfordul eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt. Estefelé nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is. Holnap késő este az Észak-Dunántúlon már többfelé kísérhetik élénk széllökések az északnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok között valószínű, a vékonyabb felhőzettel borított északkeleti, keleti tájakon helyenként fagypont közelébe is...
Átgurult a hordó Magyarország legújabb Duna-hídján, hamarosan teljesen elkészül
A Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projekt a záró szakaszában jár, a tervek szerint májusban már a műszaki átadás-átvétel is elkezdődhet, számolt be róla a Magyar Építők. Foktő térségében március 14-én megtartották a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő Kalocsa-Paks Duna-híd hordógurítását. Az építőipari hagyományokat követő eseményre azt követően kerülhetett sor, hogy idén januárban a közel 1 kilométeres építményen teljessé vált a pályalemez. Ahogy azt az akkor beszámolónkban is jeleztük, ezt az tette lehetővé, hogy a balparti ártéri híd, majd a jobbparti...
A rovat további témái
- Még két napig tart a rendőrség országos közlekedési razziája
- Orbán Viktor: 1848-ban megálltunk Schwehatnál, most Brüsszelig fogunk menetelni
- Nem ázunk, nem is fázunk: ilyen lesz a szombat
- Szeptembertől ingyen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások
- Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik
- Jövő héten is van esély egy hideghullámra, éjszakai fagyokra
« Előző
2511 | 2538 | 2565 | 2592 | 2619 | 2646 | 2673 | 2700 | 2727 Következő »

