Visszaesik a hőmérséklet, záporok is lehetnek csütörtökön
Éjjel kelet felől növekszik a felhőzet, csütörtökön már jellemzően erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Több helyen, egyes részeken akár több alkalommal is előfordulhat zápor, ma zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben többször megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +6 fok között várható, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 6 és 11 fok között...
A korábban jelzettnél kisebb területen lesz fagy az országban
Több felhőre kell számítani, emiatt várhatóan a korábbinál jelzettnél kisebb területen lesz fagy - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán. Közölték: a friss előrejelzések szerint a Magyarországtól északra lévő anticiklon peremén egy jóval markánsabb, illetve nedvesebb, úgynevezett magassági hidegcsepp jelent meg, emiatt több felhőre és növekvő csapadékhajlamra kell számítani. Szerda estétől megnövekszik a felhőzet, eleinte elszórtan, csütörtökön már több helyen kell esőre, záporesőre számítani. Továbbra is szivárog a hidegebb légtömeg észak, északkelet...
Lecsuktak egy fiúkkal szexuális kapcsolatot kezdeményező férfit
Elrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság a Bicskei Járási Ügyészség indítványára annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint ajándékokkal, közös programokkal kiskorú fiúk bizalmába férkőzött azért, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük. A Fejér Vármegyei Főügyészség az MTI-vel szerdán azt közölte: a férfit szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosításával elkövetett szexuális erőszak bűntettével és további bűncselekménnyel vádolják. A közlemény szerint a férfit múlt csütörtökön fogták el a rendőrök Bicskén. A...
Óriásit zuhant a...
A 2021-es felhasználásnál 2,5 milliárd köbméterrel kevesebb gázt fogyasztott Magyarország tavaly - közölte az MTI-vel az...
Ütközőn utazott egy ember...
A Mávinform közleménye szerint a Budapestről Kassára tartó Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően...
Hűvös éj után napsütésre is...
Hajnalra képződhetnek pára- és ködfoltok, de ezek is hamar feloszlanak a holnap délelőtt folyamán. Szerdán csak...
Lehűlésre és fagyveszélyre...
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Azt írták:...
Záporok, zivatarok...
Éjszaka az ország nagyobb részén gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, de nagyjából a Zala megye - Északi-középhegység...
Egyre több helyen kap...
A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma, egyre több helyen ég a tarló,...
Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett
Csaknem 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Takács Péter közölte, hogy a béremelés vonatkozik arra a mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozóra, aki a szakrendelőkben, kórházakban dolgozik, valamint arra a mintegy tízezer emberre, aki a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozik. Az államtitkár kifejtette, hogy a korábbi, gyakran áttekinthetetlen bérrendszert...
Harminckét határsértővel szemben intézkedtek hétvégén
Harminckét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján közzétett adatok szerint pénteken 2, szombaton 17, vasárnap 12 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Emellett az ország belsejében is elfogtak egy határsértőt, akivel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 35 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten -...
Hűvösebb, felhősebb és szelesebb lesz az idő az előttünk álló héten
Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor...
Meghoztuk a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Ismét megdőlt a hajnali...
Szombaton is megdőlt a hajnali országos melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. Azt írták:...
Felborult egy karambolozó...
Felborult egy mentőautó, miután összeütközött egy személyautóval Budapesten, a XVIII. kerületben vasárnap délelőtt. Kisdi...
Megérkeztek az ötös lottó...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:Nyerőszámok:41...
Húsz fok, napsütés: ilyen...
Hajnalra többfelé párássá, ködössé válhat a levegő. Vasárnap napközben a látási viszonyok fokozatos javulását követően jobbára...
Összeütközött három autó...
Három gépkocsi szenvedett ráfutásos balesetet Harkány térségében, az 58-as főút 22-es kilométerszelvényénél szombaton...
Nem lassít a tavasz: a március is rekordokkal keződött
Melegrekordokkal indult a március is: megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton. Azt írták: a meteorológiai tavasz beköszöntével, pénteken sem szakadt meg a rekorddőlések sora. Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson 10,7 Celsius-fokot mértek péntek reggel, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos hajnali melegrekord. A rekord az 1994-ben Lentiben, illetve Marcaliban rögzített 10,5 fokos napi rekordot szárnyalta túl - írták. Hozzátették: Budapesten szintén rekordenyhe volt az éjszaka,...
Amióta mérik, nem volt ennyire enyhe a február
Rekordenyhe volt a február, olyannyira, hogy a márciusok között is a hetedik legmelegebb lenne - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken. A februárról készített összefoglalóban azt írták: 2024 februárjának középhőmérséklete országos átlagban 8,2 Celsius-fok volt, ami 7,0 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát. "Ilyen nagy pozitív anomália 1901 óta egyetlen hónapban sem fordult még elő. Ezzel az országos átlagot tekintve a legenyhébb február lett a 20. század eleje óta, 2,4 fokkal megelőzve az 1966-os februárt is" - írták. Hozzátették:...
Ködös, felhős éj után enyhe napunk lesz szombaton
Estétől kelet felől ismét felhősödés kezdődik, a Dunától keletre beborul az ég, a Dunántúlon viszont kevés lesz a felhő, viszont többfelé képződik köd. Szombaton a köd megszűnik, gomolyfelhők képződnek, a keleti országrészben a zárt felhőtakaró lassanként szakadozik, de északkeleten tartósan borult marad az ég. Éjjel és szombat napközben a keleti megyékben és a középső országrészben lehet nagyobb eséllyel eső, zápor. A délkeleti, keleti szelet élénk, ma néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 10 fok között valószínű. A...
A rovat további témái
- A kegyelmi ügy hatására sem erősödtek a baloldali pártok
- Nőnek öltözve lopott idősektől egy férfi, vádat emeltek ellene
- Egy átveréssel kevesebb lesz mától a boltokban
- Több millióan utazhatnak mától olcsóbban a vonatokon és a buszokon
- Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
- Több millió ember számára lesz olcsóbb az utazás
« Előző
2565 | 2592 | 2619 | 2646 | 2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 Következő »

