Enyhe, de szeles, barátságtalan napunk lesz csütörtökön
Csütörtökön a felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű, az északkeleti tájakon azonban továbbra is több lehet a felhő. Elvétve előfordulhat zápor. A délnyugati, nyugati szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz, majd estétől feltámad a nyugatira, északnyugatira fordul a szél, és holnap már sokfelé erős, viharos széllökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között valószínű, gyenge fagy a Dunántúl szélárnyékos, kevésbé felhős délnyugati, nyugati részein valószínű, illetve az északkeleti határnál. A legmagasabb...
Nem kell számítani nagyobb szamárköhögés-járványra
Magyarországon a kötelező védőoltási rend miatt nagyobb szamárköhögés-járványra nem kell számítani, az átoltottság a magyar lakosság körében 98 százalékos, azonban elszórt esetek mindig előfordulhatnak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán az MTI-vel. A hatóság tájékoztatása szerint a Magyarországgal szomszédos Horvátországban és Szerbiában is rekordszámú szamárköhögéses esetről számolt be az ottani központi közegészségügyi-járványügyi hivatal. A szamárköhögés (pertussis) kötelezően bejelentendő fertőző betegség, amelyet...
Magyarországon fegyveres hatalomátvételre készülő csoport tagjait fogták el a rendőrök
Tíz helyszínen 150 rendőr vett részt egy összehangolt akcióban, amely során 11 emberrel szemben intézkedtek, akik a gyanú szerint fegyveres hatalomátvételre készültek Magyarországon - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Azt írták, hogy tavaly novemberben egy olyan videó került fel az egyik közösségi videómegosztó portálra, amelyen egy társaság tagjai a "Szkíta Magyarország" megalakításáról és "nemzeti szabad katonai csapatok" felfegyverzéséről beszéltek. A KR NNI tájékoztatása szerint a...
Borús, esős, szomorkás...
Szerdára erősen megnövekszik a felhőzet, majd mindenütt beborul az ég, északnyugaton eső, míg északkeleten, keleten vegyes csapadék valószínű. Utóbbi tájakon döntően lepel- 2...Somogy vármegyében is...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a...
Vesztegetés miatt emeltek...
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt emeltek vádat a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa és...
Orbán Viktor meghívta...
Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Ulf Kristerssont, Svédország miniszterelnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden. ...Hatszázezer fölé ugrott az...
2023 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó...Február elején minden...
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február...
Vonatokon és pályauvarokon pörögnek a rendőrök
Fokozott ellenőrzést tart kedden a vonatokon és a pályaudvarokon a rendőrség, a cél elsősorban az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények elleni fellépés - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a police.hu oldalon. A 24 órás magyarországi ellenőrzés a Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált akció része. A rendőrök kedd reggeltől szerda reggelig - szolgálati kutyákat is bevetve - ellenőrzik a magyar és nemzetközi személyszállító vonatokat, az utasok poggyászait és a pályaudvarokon található...
Tizenhárom határsértőt fordítottak vissza hétvégén
Tizenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton hét, jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Emellett az ország belsejében elfogtak hat határsértőt is, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 17 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - január 8-tól...
Lesz minden az előttünk álló héten: ónos eső, viharos szél és akár 10 Celsius-fok
Változékony lesz az időjárás a jövő héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a köd, rétegfelhőzet kiterjedése északkeleten lassan csökken, másutt fátyolfelhők zavarják, majd egyre inkább szűrik is a napsütést. Az északnyugati, északi...
Meghoztuk a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
A napenergia tárolása...
Új időszámítás kezdődik idén a zöldenergia-tárolói fejlesztésekben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az...
Nézze meg, elkeltek-e végre...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Nagyon hideg, fagyos éj...
Vasárnap a felhős tájakon kiderül az ég, a zavartalanul napos időt követően napnyugta után érkezhet nyugat felől zömében...
Napsütés, de hideg, télies...
Szombaton felhőtlen lesz az ég, és élénk széllökések is csak az Észak-Dunántúlon és a Dunakanyar körül fordulhatnak elő....
Emberek százait verte át...
Online csalás miatt letartóztattak egy csarodai férfit, aki emberek százait verhette át internetes adok-veszek oldalakon -...
Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa és a vele együttműködő betegszállító ellen - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az orvos vesztegetési pénzért valótlan okokkal vett fel, illetve tartott bent kórházi osztályon betegként olyan embereket, akiket a betegszállító közvetített felé. Az orvost a betegszállító először 2013 körül kereste meg azzal, hogy egy idős beteget el akarnak bocsátani a kórház egy másik osztályáról, de hozzátartozói nem tudják elhelyezni. Érdeklődött az...
Vak nőt fosztott ki egy gazember egy bevásárlóközpontban
Vádat emelt az ügyészség egy 27 éves férfival szemben, aki egy budapesti bevásárlóközpontban a segítségnyújtás látszatát keltve kifosztott egy vak nőt - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel. A büntetett előéletű vádlott 2023. október 27-én egy VI. kerületi bevásárlóközpontban szólított meg egy vak nőt, és megkérdezte, segíthet-e neki. A sértett elmondta, hogy a laptopját szeretné feltölteni, ezért töltőállomást keres. A vádlott az éttermi részhez kísérte a nőt, aki letette a táskáját egy székre, majd elővette a laptopját. A férfi ekkor a nyitott táskából...
Orbán Viktor: nincs az a pénz, amiért Magyarország migránsokat engedne be
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a magyar gazdaság bebizonyította, hogy az uniós források nélkül is válságálló. A kormányfő hozzátette: nincs az a pénz, amiért, amiért Magyarország beengedné a migránsokat és kitenné a magyar gyermekeket az LMBTQ-propagandának. Orbán Viktor közölte, a megnyitott uniós források lehetővé teszik, hogy a tanároknak járó béremelési program 6 helyett 3 év alatt teljesüljön. A szlovák miniszterelnök látogatása kiemelkedő esemény volt, hiszen mára lényegében csak pozitív részei...
A rovat további témái
- Több mint másfél millióan vettek részt a nemzeti konzultáción
- Gulyás Gergely: a magyar baloldal nem tudta megakadályozni a tanárbéremelést
- Húszmilliót nyúlt le egy magát banki dolgozónak kiadó csaló
- Hihetetlen: majd' húsz fok is lehet csütörtökön
- Halálra késelte szobatársát a kórházban egy idős férfi
- Újabb tízmilliárdok érkeztek Brüsszelből Magyarországra
« Előző
2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 | 2889 | 2916 | 2943 Következő »

