Párás, ködös éj után napsütés is várható
Hajnalra helyenként pára, köd képződhet, amelyek holnap feloszlanak és a felhős tájakon is naposra fordul az idő, legfeljebb kevés fátyolfelhő lesz felettünk csapadék nélkül. Pénteken a Dunántúlon megélénkül a délkeleti, keleti szél, amelyet Sopronnál időnként erős lökések is kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és +4 fok között valószínű, de keleten néhol ennél hidegebb, a Dunántúlon pedig pár fokkal enyhébb is lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 11 és 16 fok között várható.
Megszülte, majd kidobta a kislányát az ablakon egy nő
Eljárást indított a rendőrség egy nő ellen, aki a gyanú szerint tavaly karácsonykor életképes gyermeknek adott életet egy józsefvárosi társasházban, majd az újszülöttet kidobta az ablakon a belső világítóudvarra; a kislány holttestét egy hónappal később találták meg. Fülöp Gergely, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a 22 éves nőt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Tájékoztatása szerint a gyanúsított eltitkolta a terhességét, bő...
Erre számíthat, ha részegen megharap egy rendőrt
Három év hat hónap börtönbüntetésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki 2022. szeptember 26-án megharapott egy vele szemben intézkedő rendőrt - közölte a Debreceni Törvényszék csütörtök reggel az MTI-vel. A járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek február 8-án. A bíróság halmazati büntetésül szabta ki a három év hat hónap börtönbüntetést. A rendőrök bejelentés alapján mentek ki a férfihoz, akit egy Hajdú-Bihar...
Borúra derű: elvonulnak a...
Csütörtökön napközben közepesen vagy erősen felhős égbolt mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, keleten ugyanakkor...
Hideg éj után napsütéses...
Holnap is sok napsütésre számíthatunk, és csapadék sem valószínű. Az északnyugati szelet több helyen erős...
Tizennégy melegrekord dőlt...
Nyolc nap alatt 14 melegrekord dőlt meg február elején, ebből öt országos rekord volt, kilenc pedig fővárosi - derül ki a...
Egy hónap alatt meghaladta...
A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma - mondta a...
Rekord magasra emelkedik a...
Februártól rekord magasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter kedden a...
Kedden is marad a borús,...
Ma a vastag, összefüggő felhőzet lassan helyeződik a keleti tájak fölé, ott éjszaka is nagyrészt erősen felhős vagy borult...
Benyújtotta lemondását a parlamentnek Novák Katalin
Benyújtotta a lemondásáról szóló írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek Novák Katalin, aki szombaton jelentette be, távozik a köztársasági elnöki posztról. A parlamenti honlapon hétfőn közzétett, vasárnapi keltezésű dokumentumban az államfő a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényre hivatkozva tájékoztatja a parlamentet a lemondásáról. A jogszabály szerint az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról, a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. Az Országgyűlés...
Brutálisan végzett két emberrel egy hajléktalan, elítélték
Tényleges életfogytiglanra ítéltek jogerősen egy hajléktalan férfit, aki két embert ölt meg Salgótarjánban - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a Nógrád Vármegyei Főügyészség 2021 decemberében emelt vádat egy erőszakos többszörös visszaesővel és társával szemben életellenes bűncselekmények miatt. A Balassagyarmati Törvényszék 2023. január 19-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a középkorú férfit bűnösnek mondta ki több emberen elkövetett emberölés bűntettében, és életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta...
Tizenegy határsértőt tartóztattak fel hétvégén
Tizenegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton négy, vasárnap két jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Emellett az ország belsejében elfogtak öt határsértőt is, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén hét határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten - január...
Mutatjuk, hol bukkannak fel...
A NAV baranyai munkatársai február 12. és 18. között kedden Pécsett a reggeliztetőket, szerdán a Valentin-nap alkalmából a...
Megérkezett az a hat szám,...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Naposra fordul az időjárás...
A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell...
Hétfőn kezdik kézbesíteni a...
Februárban a nyugdíj mellett érkezik a 13. havi nyugdíj is, a dupla nyugdíjellátással járó nagy összegű készpénzkifizetések...
Szombaton is megdőlt több...
Szombaton is folytatódott a rendkívül meleg időjárás, ismét több melegrekord dőlt meg - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján...
Kocsis Máté: a jobboldalon...
Novák Katalin köztársasági elnök lemondása világossá teszi, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következményük, a baloldalon...
Itt vannak az ötös lottó friss nyerőszámai - Nézze meg!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 30 (harminc) 45 (negyvenöt) 59 (ötvenkilenc) 70 (hetven) 84 (nyolcvannégy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 3 126 640 forint;3 találatos szelvény 2313 darab, nyereményük egyenként 38 495 forint;2 találatos szelvény 77 265 darab, nyereményük egyenként 4360 forint.Joker: 315188
Borult és esős, de enyhe időjárás lesz vasárnap
Ez várható a hét utolsó napján. Vasárnap az ország nyugati, északnyugati, északi tájain borult, esős idő várható. Másutt a felhőzet felszakadozása után erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, és a Dél-Dunántúl - Észak-Alföld vonalban elszórtan lehetnek záporok, estig délen zivatarok is. Vasárnap estétől viszont e vonal mentén a záporok mellett már másutt is van esély zivatarra. A délies szelet szombaton egyre kevesebb helyen, vasárnap viszont ismét többfelé kísérhetik erős, sőt vasárnap a Viharsarokban viharos széllökések is. Vasárnap estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul,...
Rendkívüli hír! Lemond köztársasági elnöki tisztségéről Novák Katalin
FRISSÍTVE! Novák Katalin szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk. Varga Judit is bejelentette lemondását. Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem. Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen...
A rovat további témái
- A falvak kulturális épületei is megújultak az elmúlt években
- Egy idős nő a szén-monoxid újabb halálos áldozata
- Baleset miatt lezárták az M6-ost Dunaföldvárnál Pécs felé
- Ez volt sorozatban a negyedik január fagypont feletti átlaggal
- Megtévesztő volt a reklámja, komoly büntit kapott a Lidl
- Négy százalék alá szorult vissza az infláció
« Előző
2646 | 2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 Következő »

