Illegális dohánygyárra csapott le a NAV
Illegális dohánygyárat számoltak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcsén a pénzügyőrök és a rendőrök egy közös akcióban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a hatóság munkatársai két kékcsei ingatlanban 843 kilogramm fogyasztási dohányt, csaknem harminc kilogramm dohánylevelet és a feldolgozáshoz szükséges gépeket is találtak. Az ingatlanok melléképületében gyártotta és fekete zsákokba halmozta fel a feldolgozott dohányt egy 45 éves asszony, aki ehhez a szomszédok melléképületeiben is helyet kért. A NAV munkatársai...
Éjjel, aztán kedden napközben is érkezik csapadék
Éjszaka nyugat felől megvastagszik a felhőzet, legkésőbb a Tiszántúlon. Hajnaltól a Dunántúlon már előfordulhat kisebb eső, zápor. Kedden erősen felhős vagy borult idő valószínű, legfeljebb rövid napos időszakok is lehetnek. Egyre többfelé kell számítani esőre, záporesőre, főként délnyugaton és az Alföldön zivatar is kialakulhat. Ma az élénk délies szelet a Dunántúlon helyenként erős lökések is kísérhetik, majd kedden egyre nagyobb területen fordul át északnyugatira, a Tiszántúlon azonban estig délies és élénk, erős marad a légmozgás, másutt fokozatosan mérséklődik. A...
Változik a vonatok és buszok menetrendje mindenszentekkor
Változik a vonatok és a távolsági buszok menetrendje mindenszentek ünnepén és halottak napján - hívta fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a MÁV-Volán-csoport. Kiemelték, a vonatok november elsején az ünnepnapi menetrend szerint járnak: a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A már nem tanuló 26 éven aluliak a...
Már a jövő évi...
A Belügyminisztérium (BM) a jogszabályban foglaltak szerint rendelkezésre bocsátotta azokat a lakosságszámadatokat, amelyek...
Csaknem húsz százalékkal...
A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1579...Csaknem nyolcszáz...
A rendőrök 785 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...
Marad a változékonyság a...
A hétfői napos idő után kedden erős széllel érkező hidegfront hoz esőt, de szerdán, mindenszentek napján alapvetően napos idő...
Itt vannak a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Durvul a helyzet a határon,...
Rendszeressé váltak az erőszakos, fegyveres támadások a határnál; az egyre erősödő migrációs nyomás egyre inkább hozza be a...
Két autó ütközött a 6-oson, az egyik sofőr életét veszítette
Összeütközött két autó a 6-os főúton Dunakömlőd és Dunaföldvár között szombat este, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a baleset a főút 98-as kilométerszelvényénél történt, és az egyik autó sofőrje vesztette életét. Hozzátették: a balesetben többen megsérültek. A rendőrség az útszakaszt a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta.
Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:Nyerőszámok: 5 (öt) 8 (nyolc) 47 (negyvenhét) 55 (ötvenöt) 87 (nyolcvanhét)Joker: 581683
Javul az idő, vasárnap már napsütésre is számíthatunk
Az esti óráktól kezdődően csökken a felhőzet és többfelé párássá válik a levegő, nagy területen köd és rétegfelhőzet is képződik, mely vasárnap fokozatosan felszakad, azonban az Északi-középhegység tágabb térségében tartósan megmaradhat. Másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő várható. Az északkeleti tájakon estig élénk, néhol erős lökések kísérik a délnyugati szelet. Éjszaka átmeneti gyengülés után megélénkül, majd vasárnap napközben megerősödik a délies légmozgás, a Dunántúlon akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12...
Több időjárási rekord is...
A pénteki csapadékos, szeles időben megdőlt a napi legnagyobb csapadékösszeg rekordja, valamint a fővárosi és országos...
Több mint félszáz...
Az online árfigyelő indulása óta 52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára - közölte a...
Csaknem 12 ezren érkeztek...
Az ukrán-magyar határszakaszon 5664-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig...
Egyre veszélyesebbé válik a...
Egyre veszélyesebb a helyzet Magyarország déli határának szerb oldalán, a migránsok közötti összecsapások eszkalálódhatnak, az összecsapásoknak még több áldozatuk lehet - mondta el az M1...Orbán Viktor: újabb nemzeti...
Újabb nemzeti konzultációval erősítené meg az egységet a választók és az ország politikai vezetése között a miniszterelnök....
Évtizedek óta nem látott...
A Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint az orosz-ukrán háború kitörése után fel kellett rázni a hadsereget, aminek része,...
Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
Pénteken még többfelé várható eső és viharos szél, de október utolsó hétvégéjén ismét többórás napsütés és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható, szórványosan előforduló záporral, szitálással és sokfelé élénk, olykor erős széllel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken a zárt felhőzet átmenetileg több helyen szakadozottá válik, kevesebb helyen eshet, majd délután az érkező hidegfront mentén is többfelé várható eső, zápor, sőt zivatar is. Késő délutántól...
Az Eurostat szerint Magyarországon a legolcsóbb a gáz az EU-ban
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legolcsóbb a gáz európai uniós szinten - írta a Mandiner csütörtökön. A lap azt írta, hogy az Eurostat csütörtökön tette közzé a 2023 első félévére vonatkozó gáz- és villamosenergia-árváltozás adatait, eszerint 22 tagállamban emelkedett a háztartási villamosenergia ára. Mint írták, a legnagyobb emelkedést (plusz 953 százalék) Hollandiában jelentették, emellett Litvániában és Romániában volt a legmagasabb (plusz 88 százalék és plusz 77 százalék) a növekedés. Úgy folytatták, hogy azért növekedhetett ennyire Hollandiában az...
Magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette. A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte - közölte....
A rovat további témái
- Intézkedő rendőrökre támadt egy szülinapozó família
- Éjjel, aztán csütörtökön napközben is érkezik csapadék
- Az őszi szünetben is ingyen utazhatnak az iskolások
- Nyilatkozatban ítélte el az Országgyűlés az Izrael elleni terrortámadását
- A Karmelita kolostorban egyeztettek a Nobel-díjas fizikussal
- Egy ember meghalt, 24-en megsérültek egy buszbalesetben
« Előző
3051 | 3078 | 3105 | 3132 | 3159 | 3186 | 3213 | 3240 | 3267 Következő »

