Esős éj után szerdán is velünk maradnak a felhők

Esős éj után szerdán is velünk maradnak a felhők Éjszaka tovább vastagszik a felhőzet és sokfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra. Jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat.    Szerdán általában közepesen, kisebb körzetekben erősen felhős időre számíthatunk, és reggel, kora délelőtt északon még többfelé, majd délután már csak elvétve alakulhat ki zápor. A Dunántúlon egy-egy zivatar is lehet. A ma még helyenként élénk, néhol erős délnyugati szél estétől fokozatosan nyugatira, északnyugatira fordul, majd szerdán lassan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között...

Hivatalosan is MTVA-dolgozó lett a TV Maci

Hivatalosan is MTVA-dolgozó lett a TV Maci Belépőkártyát kapott az Esti mese legendás fogmosó barnamedvéje, a TV Maci mint az intézmény egyik "legrégebbi dolgozója" a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától. Papp Dániel kedden a közmédia székházában a figura 60. "születésnapja" alkalmából akasztotta a kártyát a TV Maci nyakába.    Az érdeklődők az MTVA látogatóközpontjában berendezett "maciszobában" találkozhatnak sokak kedvenc mesenéző figurájával, aki először 1963. április 15-én jelent meg az Esti mese szignálfilmjében. Az eredeti ötlet szerint egy...

A KSH kiszámolta, mennyivel nőttek a magyar bérek

A KSH kiszámolta, mennyivel nőttek a magyar bérek 2023 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, míg a reálkereset 1,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900 forint volt, 15,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Augusztusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi...

Derül, borul, aztán kedden...

Derül, borul, aztán kedden estétől érkezik az eső Éjszaka miközben nyugat felől erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet főként az északkeleti, keleti országrészben réteges...

Orbán Viktor az ünnepen: a...

Orbán Viktor az ünnepen: a szabadságot védeni kell, különben elveszünk „Ma a világ minden pontján emlékeznek és ünnepelnek az ott élő magyarok. A magyar szabadság napján innen Veszprémből...

Szili Katalin: a szabadság...

Szili Katalin: a szabadság kivívásának akarása összeköt Az, hogy egy közösség mennyire összetartó, attól függ, mennyire képes megfogalmazni a szabadság iránti vágyát; a szabadság...

Ismét megdőlt egy októberi...

Ismét megdőlt egy októberi melegrekord Folytatódott az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb időjárás, vasárnap reggel Körösszakálon csupán 17,1 Celsius-fokig csökkent...

Csaknem kétezer határsértő...

Csaknem kétezer határsértő ellen intézkedtek hétvégén Péntektől vasárnapig 1916 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...

Marad az enyhe ősz az...

Marad az enyhe ősz az előttünk álló héten: lesz napsütés, eső és még viharos szél is A jövő héten folytatódik az enyhe, de változékony őszi időjárás. Szerdán és pénteken több helyen is előfordulhat eső, a szél...

Meghoztuk a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámait

Meghoztuk a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámait A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 12 (tizenkettő) 15 (tizenöt) 20 (húsz) 21 (huszonegy) 44 (negyvennégy) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 31 darab, nyereményük egyenként 502 425 forint;4 találatos szelvény 1596 darab, nyereményük egyenként 9760 forint;3 találatos szelvény 30 489 darab, nyereményük egyenként 2 830 forint.

Sorra dőltek meg a melegrekordok szombaton

Sorra dőltek meg a melegrekordok szombaton Három időjárási rekord is megdőlt szombaton - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Azt írták: szombaton Körösszakálon 28,1 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel új országos legmagasabb napi maximum-hőmérsékleti rekord született. A korábbi rekord 28,0 fok volt, amelyet Adony állomáson mértek még 2019-ben. Közleményük szerint a Szeged belterületén lévő meteorológiai állomáson hajnalban 20,6 fokig csökkent a hőmérséklet, ami új országos legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordot jelent. A korábbi rekord 16,0 fok volt, amelyet Balatonederics és...

Lesz tűzifa télire, folyamatosan szolgálják ki a vevőket

Lesz tűzifa télire, folyamatosan szolgálják ki a vevőket Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket - közölte Nagy István agrárminiszter közleményében, amelyet az Agrárminisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez. A miniszter kiemelte, a tavalyi évet megelőző időszakra jellemző átlagos nagyságú a tűzifa iránti kereslet. Az állami erdészeti társaságok felkészültek és megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre áll náluk a lakosság, illetve a szociális tüzelőanyag-program...

Simicskó: határvédelem kell...

Simicskó: határvédelem kell a terrorizmussal szemben Az Európát érő tömeges migrációnak, az abból eredő terrorizmusnak komoly határvédelemmel lehet megfelelően gátat szabni, nem...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:  Nyerőszámok:10...

Javul az idő, vasárnap már...

Javul az idő, vasárnap már napsütésre is számíthatunk Az éjszaka második felében délnyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. Vasárnap napos,...

Rekorddömpinget hozott az...

Rekorddömpinget hozott az októberi nyárias idő Az október 20-ai szokatlanul meleg, nyárias idő több rekordot is hozott - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján...

Sokkal kevesebb áramot és...

Sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében. Januártól...

Csapadékzóna éri el...

Csapadékzóna éri el szombaton a Dél-Dunántúlt is Az éjszaka második felétől délnyugat felől csapadékzóna érkezik, melyből főként szombaton az ország középső sávjában várható...

Mennyi? 30,3! Sorra dőltek pénteken a rekordok

Mennyi? 30,3! Sorra dőltek pénteken a rekordok Több helyen is megdőlt a melegrekord pénteken; Tiszaalpáron volt a legmelegebb, 30,3 Celsius-fokot regisztráltak délután - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán pénteken.     Közölték: az erre a napra vonatkozó rekordot eddig Adony tartotta, ott 2019-ben 26,9 fokot rögzítettek. A bejegyzéshez készített infografika szerint Kiskunfélegyházán 30, Jászszentlászlón 29,5, Kiskunmajsán 29,4 fokot mértek pénteken. A Top10-es listára csak 28 fok feletti hőmérséklettel lehetett felkerülni.

Olyan lehet a mai nap időjárása, amilyenre még sosem volt példa

Olyan lehet a mai nap időjárása, amilyenre még sosem volt példa Példa nélküli nap elé nézünk, ugyanis amellett, hogy a maximum-hőmérséklet jó eséllyel megdől (26,9 fok, Adony), még a harminc fokot is elérhetjük, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.  Ez egyáltalán nem szokványos október második felében, ugyanis 30 fok feletti hőmérséklet a mérések kezdete óta október 6-a után nem fordult még elő.

Visszakacsint a nyár: majd' 30 fok is lehet pénteken

Visszakacsint a nyár: majd' 30 fok is lehet pénteken Reggelig gyenge eső, zápor bárhol előfordulhat, holnap már csak egy-egy zápor fordulhat elő.  Pénteken sokfelé erős, az Észak-Dunántúlon viharos lesz a szél, az Északi-középhegységben helyenként gyengébb lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet - ami sok helyen az éjszaka első felében áll be - általában 12, 19 fok között alakul, északkeleten ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 20 és 26 fok között alakul, a déli megyékben 27, 29, míg a kevésbé szeles északkeleti részeken 15 fok körül valószínű.

Mások most ezeket a cikkeket olvassák