Szomorú vasárnap: eső, zápor, szél is jön
Némi szünetet követően éjszaka a Dunántúlon és a középső tájakon lehet újra szórványosan kisebb csapadék, és vasárnap napközben is itt van esély esőre, záporra, néhol zivatarra. Holnap már az északkeleti szél élénkül meg, elsősorban intenzívebb záporos gócok körül erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti részeken hidegebb is lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 14 és 21 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon csak 10, 13 fok lesz.
Hollik: folyamatosan gurulnak a dollárbaloldalhoz
Nem egyszeri, hanem folyamatosan működő dollárhálózattól gurulnak a dollárok a baloldalhoz - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott szombati videónyilatkozatában. Hollik István közölte: "kezdetben azt gondolhattuk, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása egyszeri dolog volt". Mára azonban egyértelművé kezd válni, hogy folyamatosan működő dollárhálózatról van szó, ahol a "mai napig nagy ütemben gurulnak a dollárok a baloldalhoz és a dollármédiához egyaránt". A Nemzetbiztonsági Bizottságnak bemutatott, nyilvánosságra hozott...
Több mint ötvenezer gyermek járhat már bölcsődébe
Az ötvenezret is meghaladta a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek száma tavaly Magyarországon, átlagosan minden harmadik településen van ilyen intézmény - közölte a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy megyei Iharosberényben. Sölch Gellért a 360 millió forintból épült Csiga-biga bölcsőde átadásán úgy fogalmazott: amikor a kisgyermekekről gondoskodunk, azzal az ország és a nemzet jövőjéért is teszünk, a családok megerősítése és a gyermekek védelme kiemelt terület a kormányzat céljai között. A helyettes...
Van egy hely az országban,...
A havi csapadékösszeg duplája hullott Sopron térségében - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán...
Egy kétéves gyerek halála...
Egy kétéves gyermek halálával kapcsolatban indított nyomozást a rendőrség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei...
Hűvös, borongós napunk lesz...
A több helyen intenzív esőzést okozó kiterjedt felhő- és csapadékzóna súlypontja pénteken éjszaka egyre inkább az ország...
Már a számlákon a...
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás, 72 ezer gyermek 1,6 milliárd forint támogatást kapott....
Orbán: a ruszkikat mi már...
- Nem Magyarországgal szembeni amerikai szankciókról van szó, hiszen a listán 34 magányszemély található, akik között egyetlen...
Záporok, zivatarok...
Pénteken egy csapadéksáv érkezik délnyugat felől, és a súlypontja délutánra az ország északkeleti felére helyeződik át, ami...
Rengeteg eső várható, elmaradnak a fagyok
A gyümölcsösöket károsító számottevő fagyra nem kell számítani, és bőséges csapadékra van kilátás - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Közölték: a múlt hét második felében télies volt az időjárás, az ország keleti felén esett eső, havas eső, hó vegyesen, északkeleten péntek reggelre a Bodrogköz területén, a Nyírségben és a Hajdúságban 5-10 centiméteres hóréteg is összegyűlt. Az ország nagy részén egész télen nem esett ennyi hó, de az említett területeken is többfelé most alakult ki az idei "tél"...
Mindenütt beborul éjjel, s napközben is várható eső
Hajnaltól nyugat felől nő a csapadékhajlam, holnap az erősen felhős, borult tájakon eső, záporeső, a nyugati megyékben kiadós csapadék várható, estétől zivatar sem kizárt. A légmozgás többnyire élénk vagy mérsékelt lesz, csütörtökön a Nyugat-Dunántúlon erősödhet meg az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +9 fok között valószínű, az északi völgyekben gyenge fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 15 és 20 fok között alakul, de a tartósan borult, csapadékos tájakon ennél akár több fokkal hűvösebb...
Rovarral szennyezett rizst hív vissza a Spar
Rovarszennyezettség miatt a Spar Magyarország kivonta a forgalomból az egy kilogrammos kiszerelésű, saját márkás hosszú szemű rizs termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján. A hivatal arra kérte a vásárlókat, hogy a 2024. január 11-ei minőségmegőrzésű, L0802231 tételszámú S-Budget "A" minőségű hosszú szemű rizst ne fogyasszák el. A Nébih a honlapján jelezte, hogy a termék a Spar üzletekbe május közepéig visszavihető, a termék árát visszatérítik. A visszahívás kizárólag a fenti adatokkal azonosított...
Esős napok jönnek, több...
Kiadós eső érkezik a napokban a Nyugat-Dunántúlra - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán. ...
Gyűlnek a felhők, de...
Estétől északnyugat felől már jelentősen csökken a felhőzet, hajnalra nagyobbrészt kiderül az ég, de az északkeleti, keleti...
Megegyeztünk az oroszokkal...
Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak...
Végre! Majd' húsz fok is...
Kedden főként az ország keleti kétharmadán erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett még több órára kisüt a nap, viszont nyugat...
Több mint 120 ittas sofőrt...
A húsvéti ünnepek alatt tartott ellenőrzés során hétfő délelőttig 122 ittas járművezetőt találtak a Budapesti...
Jövő héten kitör a tavasz,...
Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és...
Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 134. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:17 (tizenhét)23 (huszonhárom)35 (harmincöt)36 (harminchat)37 (harminchét)43 (negyvenhárom)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt.5 találatos szelvény 22 darab, nyereményük egyenként 587 915 forint;4 találatos szelvény 1348 darab, nyereményük egyenként 9595 forint;3 találatos szelvény 24 503 darab, nyereményük egyenként 2925 forint.
Kiemelten ellenőrzik a biztonsági öv használatát húsvétkor
A húsvéti közúti ellenőrzéseknél idén a biztonsági öv használatát is kiemelten ellenőrzi a rendőrség. Húsvét idején a rendőrség évtizedek óta az ittas járművezetők kiszűrésére koncentrál. Az elmúlt években az ittas járművezetők által okozott balesetek száma csökkent. A biztonsági övet azonban még mindig sokan nem használják, ezért az ellenőrzéseknél erre is számítaniuk kell a sofőröknek és utasaiknak.
Elkeltek végre a milliárdok a lottón? Nézze meg!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:19 (tizenkilenc)38 (harmincnyolc)53 (ötvenhárom)58 (ötvennyolc)71 (hetvenegy( Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 1 328 640 forint;3 találatos szelvény 3423 darab, nyereményük egyenként 17 820 forint;2 találatos szelvény 94 321 darab, nyereményük egyenként 2185 forint;Joker: 585226Telitalálat 1 db, nyereménye 177 728 460 forint
A rovat további témái
- Hihetetlen: akár egy kis napsütés is lehet vasárnap
- Volt, ahol csak 2,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet pénteken
- Este Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban
- Nagyszombat napján is borongós lesz az idő
- Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban
- Gulyás: a baloldali ellenzék politikai terméke a hazaárulás
« Előző
3807 | 3834 | 3861 | 3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 Következő »

