Húsz foknál is melegebb lehet kedden napközben
Kedden északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és - főként a késő délutáni óráktól - már eső, záporeső is előfordulhat, helyenként az ég is megdörrenhet. Az ország délkeleti, keleti részén számíthatunk a legtöbb napsütésre, és ott a legkisebb a csapadék esélye. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik élénk, hétfőn kevés, estétől viszont már egyre több helyen erős lökések, de néhol viharossá fokozódik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 11 fok között várható, de a kevésbé szeles északkeleti völgyekben fagypont köré is...
Gulyás Gergely: Magyarország szabadabb, mint a nyugat-európai országok
Magyarország ma lényegesen szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságháborúk II. című konferencián, hétfőn Budapesten. Gulyás Gergely - az Alapjogokért Központ és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szervezte rendezvényen - kiemelte: Magyarországon nagyon különböző értékvilágok jelennek meg a fő irányú sajtóban, a radikális szélsőbaloldaltól a radikális jobboldalig mindennek megvan a fóruma, minden megtalálható, és mindenkinek van...
Agyonvert két tinédzser egy idős gátőrt
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 és egy 17 éves fiatallal szemben, akik halálra vertek egy 77 éves gátőrt. A főügyészség hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vádirat szerint a fiú és a fiatalkorú férfi 2021 szeptemberében egy borsodi kistelepülés halastavának tisztításában segített a gátőrnek, aki a gépjárművével akarta elszállítani a fadarabokat. A vádlottak az autót a sértett engedélye nélkül elvitték, azonban elakadtak vele egy kukoricásban. Az idős férfi felelősségre vonta őket, és közölte: hívni fogja a rendőrséget....
Húsz fok is lehet hétfőn,...
Hétfőn a déli részeken továbbra is alapvetően fátyolfelhős lesz az ég, az északi területeken több lesz a felhő. ...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
A második legenyhébb volt...
A 2022/2023-as tél országos átlagban a második legenyhébb volt a 2006/2007-es után 1901 óta, ugyanakkor a szokásos...
Ötös lottó: telitalálat a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Csípős reggel után többórás...
Ilyen időjárás vár ránk. Vasárnap általában a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható csapadék nélkül, de a...
Ez brutális! 42 jármű...
Öt kamion és 37 autó ütközött, mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Herceghalomnál szombat délután - közölte a...
Tombol és pusztít a szél az ország több vármegyéjében is
A viharos erejű szél miatt folyamatosan dolgoznak a tűzoltók az ország több vármegyéjében - közölte a Ktasztrófavédelem.Leginkább Pest vármegyében és Budapesten okozza a legtöbb gondot az időjárás, de hazánk más pontján is károkat okoz a szél. Délben több mint százhúsz helyre várták a tűzoltók segítségét az országban úttestre, vasúti sínekre, lakóépületekre dőlt fák eltávolítása, vagy éppen elszakadt elektromos vezetékek és távközlési szolgáltatói kábelek miatt. A fővárosban, a délelőtti órákban a X. kerületi Keresztúri úton leszakadt egy villanyoszlopra rögzített közlekedési...
Korrupt határőrök buktak le a nagyszabású razzia során
A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a letartóztatását azoknak a határrendészeknek, akiket minősített vesztegetés gyanújával az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően vettek őrizetbe - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő bűnügyben a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően 16 határrendész letartóztatását, valamint egy határrendész és egy civil személy...
Javul a magyarok hangulata, erősödik a Fidesz
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból. A Nézőpont Intézet azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy a szankciós válság ellenére javult a magyarok közhangulata, többségük továbbra is a kormánypártokat támogatja. A válságálló kormányzás bizonyítéka egyaránt a Medián február végi és a Nézőpont Intézet március eleji felmérésének eredménye - tették hozzá....
Mintegy tizenegyezren...
Az ukrán-magyar határszakaszon 6106-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig...
Viharos széllel, esővel...
Hajnalban a Dél-Dunántúlon ismét kialakulhatnak záporok. Szombaton felhőátvonulások zavarják a napsütést. A déli szél péntek...
Halálos baleset az 56-os...
Halálos baleset történt az 56-os főúton, Szekszárd belterületén, a Nyár utca és a Pollack utca kereszteződésében - közölte a...
Orbán Viktor: háborús...
„Soha nem álltunk annyira közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen, mint most" - jelentette ki...
Viharos idő jön pénteken,...
Hajnaltól délnyugat felől már megnövekedhet a felhőzet, így pénteken közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel,...
Gulyás Gergely: szeretnénk...
Csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Kormányinfót...
Itt a tavasz! Nézze meg, hány fok lesz csütörtökön!
Csütörtökön a délelőtti órákban még sok lesz a felhő, majd délutánra szakadozik, és egyre inkább gomolyosodik a felhőtakaró. A nap második felében már sokfelé napos, gomolyfelhős idő várható. Összességében több helyen lehet eső, zápor, illetve zivatar is kialakulhat. Utóbbira nagyobb esély a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, illetve a déli országrészben van. Szerdán a déli, délnyugati szél kevés helyen, csütörtökön már nyugati szél nagyobb területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között...
Jön a tavasz, egyre melegebbre fordul
Szerdán napközben nem valószínű csapadék, estétől elsősorban az északkeleti megyékben újra kialakulhatnak záporok. A déli, délnyugati szél csak időnként lehet élénk, majd szerdán a nap második felétől erősödik meg egyre nagyobb területen. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 1 és 6 fok között valószínű, csak néhány helyen lehet gyenge fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10 és 16 fok között alakul.
Szerdán újraindul az okmány- és járműügyintézés
Az ország valamennyi kormányablakában szünetelt az okmány- és járműügyintézés kedden. Szerdán már ismét felkereshetők az ügyfélszolgálatok. A szolgáltató átfogó informatikai karbantartást végzett, ezért a központi szakrendszerek nem voltak elérhetőek.Ezen a napon az ország valamennyi okmányirodájában szünetel az ügyintézés, a kormányablakokban pedig az okmányügyek nem voltak intézhetők.Szerdán már ismét felkereshetők az ügyfélszolgálatok.
A rovat további témái
- Magyarország békepárti és a jövőben is az kíván maradni
- Vádat emeltek az apa ellen, aki álmukban végzett lányaival
- Kedden is borús, esős, de legalább enyhe nap vár ránk
- Borongós, csapadékos időjárásunk lesz, a hőmérséklet szépen emelkedik majd
- Itt vannak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai
- Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
« Előző
3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 | 4131 Következő »

