Hűvös, borongós, esős napunk lesz vasárnap
Nyugat felől fokozatosan beborul az ég, így éjjel és vasárnap is döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Kora estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen elered az eső. Vasárnap délelőtt keleten és délnyugaton, majd egyre inkább a déli megyékben fordulhat elő eső, záporeső. Hajnaltól az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 10 és 15 fok között várható, de a tartósabban csapadékos keleti és délnyugati...
Fix 3 százalékos hitel indul a kis- és középvállalkozásoknak
Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, egyben köszönetet mondott a kamarával korábban megkötött megállapodásért.Ma az európai gazdaságról lényegében csak rossz híreket lehet hallani -...
Napsütéses, ám hűvös napunk lesz szombaton
Szombaton túlnyomóan napos idő valószínű változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhővel, de az Alföld egyes részein vastagabb lehet a felhőzet. A délkeleti, keleti határ közelében gyenge eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél nagy területen erős lesz, északkeleten viharos közeli széllökések is lehetnek. Estétől mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Késő estére 2 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet
200 milliós Szép-kártyás...
A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
Orbán Viktor: a magyarok...
A magyarok nem akarnak egy Európai Unióban lenni az ukránokkal - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország!...
Megdőlt az országos...
Az előzetes adatok alapján megdőlt az országos hajnali hidegrekord pénteken: a Nógrád vármegyei Zabarban mínusz 4,6...
Tíz év alatt több mint...
Bár tíz év eltelt a fizikai határzár megépítése óta, a határsértők nyomása mindennapos, és az ott szolgálatot teljesítő...
Bepillanthatunk a...
Az Európai Madármegfigyelő Napokat minden év első októberi hétvégéjén rendezik meg a kontinens országaiban. Az esemény célja,...
Orbán Viktor: a brüsszeliek...
A koppenhágai informális EU-csúcs is azt bizonyítja, hogy a következő pár hónap a háborús fenyegetésről fog szólni - közölte a...
Éjjel ismét megdőlt az őszi szezonrekord
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon és a Nógrád vármegyei Zabarban is mínusz 3,1 Celsius-fok volt csütörtök hajnalban, ez újabb szezonrekord - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön. Lénárddarócon kedden mínusz 1,8 fokos rekordot mértek.Az Északi-középhegység több állomásán is előfordult gyenge fagy, az országban sok helyen csökkent 5 fok alá a hőmérséklet - írták.
Nem igaz, hogy változik a hulladékszállítás rendje, és az sem, hogy bírságol a szolgáltató
Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM). Magyarországon 2023 júliusától országszerte átalakult a hulladékgazdálkodás. A Mol vállalata látja el a feladatot, azaz a MOHU gyűjti, szállítja és előkezeli a lakosságtól, az intézményektől és a gazdálkodó szervezetektől származó...
Orbán Viktor: minden nyugdíjas megkapja a kiegészítő emelést
Utolsó simításokat végzi a kormány a 2025. november havi kiegészítő nyugdíjemelésről szóló kormányrendeleten: minden nyugdíjas megkapja azt, ami jár még az év végéig, a remények szerint már novemberben - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor a videóban azt mondta: az infláció magasabb lett, mint előre jelezték, ezért a nyugdíjakat ilyenkor meg szokták emelni."Pontos elszámolás, hosszú barátság, azt ígértük, hogy a nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből, ezt a vállalásunkat minden évben teljesítettük, idén is így lesz...
A háromgyermekes...
Októbertől jön a háromgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége, ami mintegy negyedmillió anyának jelent...
Csípős éjszaka után...
Az éjféli órákban nyugat felől vastag felhőzet éri el a nyugati, délnyugati tájakat, amely kedden csak nagyon lassan...
Elárulta a miniszter, hány...
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14....Elérhetetlen lesz néhány...
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország...
Hatvannégy határsértőt...
Hatvannégy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Itt van az ősz, itt van...
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is...
Orbán Viktor: olyan időket élünk, amikor józanságra van szükség
Olyan időket élünk, amikor józanságra, higgadtságra, hidegvérre van szükség, és újra és újra el kell mondanunk, hogy hiszünk a szeretet és összefogás erejében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Esztergomban a Mária Valéria híd átadásának 130. évfordulóján rendezett ünnepségen. Kiemelte: a brüsszeli háborús politika képviselői minden közép-európai országban jelen vannak: felfordulást csinálnak Szerbiában, itt vannak Magyarországon is. Könnyű felismeri őket, agresszívek, erőszakosak, fenyegetőznek, lőfegyverrel járnak lakossági fórumra, kivégzéssel fenyegetik a...
Vasárnap is hűvös, borongós napra számíthatunk
Alapvetően felhős időre lehet számítani, időszakosan vékonyodhat, csökkenhet a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is előbukkan. Vasárnap reggelig csak kevés helyen, míg onnantól az északkeleti tájak kivételével elszórtan fordulhat elő időszakosan csapadék. A keleties, majd az éjszakától általában északiasra forduló szél napközben helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet...
Nyilvános a nemzeti konzultáció utolsó kérdése is
Itt a nemzeti konzultáció utolsó, ötödik kérdése: Egyetért-e Ön a vállalatok által fizetett társasági adó megemelésével? - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában. Hidvéghi Balázs elmondta: Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó az Európai Unióban. A Fidesz-KDNP-kormány által bevezetett 9 százalékos kulcs 2010-ben és azelőtt még 19 százalék volt.Rámutatott: a magyar kormány kiemelt célja a vállalkozások terheinek folyamatos csökkentése és ezzel a magyar cégek versenyképességének...
A rovat további témái
- Megszűnnek az esők, de hűvös marad az idő szombaton is
- Orbán Viktor: a pedofiloknak börtönben van a helyük, nem tudjuk őket felnégyelni!
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is számíthatunk pénteken
- Éjjel még eshet, csütörtökön csökken a csapadékhajlam
- Orbán Viktor: a Tisza Párt vezetője Brüsszel fogott embere
- Fordulatra felkészülni: érkeznek a felhők, csökken a hőmérséklet
« Előző
702 | 729 | 756 | 783 | 810 | 837 | 864 | 891 | 918 Következő »

