Európa legnagyobb műsorával készülnek este a szervezők
A Szent István-nap csúcspontja minden évben a 21 órakor kezdődő tűzijáték és drónshow, a Tűz és fények játéka, amelyre több százezren látogatnak el - tudatták a szervezők szerdán az MTI-vel, hozzátéve, hogy 2025-ben is Európa legnagyobb műsorával készülnek. A közlemény szerint felejthetetlen show-ra készülhet, aki augusztus 20-án este ellátogat Budapestre: öt kilométer hosszúságú látványtér lesz, több mint 45 ezer pirotechnikai effekt és "elképesztő fényjáték" a Duna felett.A hozzávetőlegesen 35 percesre tervezett műsor az öreg pásztor meséit folytatja Körtvélyessy...
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink...
Szerdán még kitart a kánikula, aztán érkezik a változás
Szerdán ismételten napos, gomolyfelhős idő várható, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, és a kora esti óráktól hazánk északnyugati felében megnövekszik a csapadék esélye, kevés helyen zápor, zivatar előfordulhat. A délnyugati szelet szerdán élénk, zivatarok környezetében erős, esetleg viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb, a vízparti, belvárosi, illetve magasabban fekvő tájakon melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán...
Több kocsival járnak a...
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel...
Napsütéses, meleg nap vár...
Nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, a gomolyok szétterülve időszakosan jobban összeállhatnak. Csapadék nem lesz....
Szijjártó Péter: ukrán...
Elfogadhatatlan és felháborító, hogy Ukrajna ismét a Magyarországra vezető kőolajvezetéket támadta Oroszországban, aminek...
Tizenkilenc határsértőt...
Tizenkilenc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Lesz minden a héten: egy...
Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős...
Kissé enyhül a forróság...
Reggelig csak helyenként fordulhat elő csapadék, majd vasárnap növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye: ekkor a...
Nem működik a jegyvásárlás a MÁV online felületein
Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon: a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán. A vonatokon, a pénztárakban és az automatáknál lehetséges a jegyvásárlás.
Tetőzik a kánikula, aztán érkezik a hidegfront
Többnyire derült lesz az ég szombat délutánig. Ekkortól viszont már kissé határozottabb gomolyfelhő-képződés valószínű, a magasabbra tornyosuló gomolyfelhőkből pedig elsősorban szombat késő délutántól, estétől alakulhat ki - jobbára kevés helyen - zápor, zivatar. Reggelig többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, szombaton viszont a Dunántúlon már nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödhet az északnyugatira, északira forduló szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható,...
Ma ünneplik a katolikusok Nagyboldoasszony napját
Pénteken ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint Jeruzsálemben már az V. században biztosan megemlékeztek Szűz Mária égi születésnapjáról.Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz "a szentséges Szűz elszenderülése" névvel illették. A VI. század során az egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, és a VIII. századtól kezdve Assumptio beatae Mariaenek, azaz a Boldogságos...
Jön a Tabu Kupa: gyönyörű,...
Pénteken és szombaton rendezik meg a már több mint negyedszázados múltra visszatekintő Tabu Oldtimer Vitorlás Kupát...
Kitart a kánikula, majd'...
Folytatódik a felhőtlen, napos, száraz idő, legfeljebb pénteken napközben kevés gomolyfelhő lehet az égen. Többnyire...
Felhőtlen, napos, nagyon...
Folytatódik a felhőtlen, száraz idő, csütörtökön is zavartalan lesz a napsütés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet...
Csütörtöktől a legmagasabb...
Csütörtökön 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország területére a Országos...
Vár ránk a nyár, egy szál...
Holnap is derült vagy felhőtlen, zavartalanul napos, száraz idő várható. A keleties szél helyenként megélénkülhet. A...
Orbán Viktor: a háborút...
Az ukrajnai háborút Oroszország megnyerte, az ukránok pedig elveszették - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta...
Befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok
A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon, a rendelkezésre álló adatok alapján kedvezően alakulnak az idei betakarítás hektáronkénti hozamai és az össztermés az előzetes várakozásokhoz képest - közölte az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira.Nagy István ismertette, hogy a hektáronkénti átlagok minden növényfaj (nyári kalászosok és repce) esetében az...
Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az elrejtett kuponokat!
Ezer gombóc fagylaltkupont rejtenek el a Balaton körül az amerikai fagylaltnap alkalmából. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a balatoni fagyik sokszínűségére és minőségére - tájékoztatta az eseményt szervező Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-t. Az egész nyáron tartó kezdeményezés célja, hogy játékos formában népszerűsítsék a helyi kézműves fagyizókat, és igazi nyári élménnyé tegyék a fagylaltozást a régióban - írták.A kampányban a fagyigombócokat kupon formájában rejtik el népszerű balatoni helyszíneken, strandokon, sétányokon és kilátóknál. A...
Orbán Viktor elárulta, miért nem csatlakozott a közös nyilatkozathoz
Adjunk esélyt a békének! - írta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon, ahol közzétette, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát az alaszkai Trump-Putyin-találkozó előtt. A kormányfő azt írta: mindössze négy nappal Trump és Putyin elnök történelmi csúcstalálkozója előtt az Európai Tanács megpróbált kiadni egy nyilatkozatot az összes uniós állam- és kormányfő nevében. Mielőtt az európai liberális-mainstream kórus újra rákezd a "Putyin bábja" nótára, szeretném megosztani, miért nem tudtam támogatni a nyilatkozatot Magyarország nevében -...
A rovat további témái
- Most menjen szabadságra, aki teheti: egész héten marad a rekkenő hőség, sőt...
- Hétfőn kissé enyhül a tikkasztó forróság
- Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén
- Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
- Nagyon befűtenek: majd' 40 fok lesz vasárnap
- Lecsukták a miniszterelnök megöletését tervező férfit
« Előző
810 | 837 | 864 | 891 | 918 | 945 | 972 | 999 | 1026 Következő »

